II.-es ütem

II.-es ütem


Az egykori Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség – Nemzeti Hulladékgazdálkodási Intézet   és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzati Hivatal   képviselői 2016. április 18-án írták alá a Tiszta tó a Tisza-tó elnevezésű projekt 1. üteme megvalósítását célzó Támogatási Szerződést. Az 1. ütem 2016. április 18 - május 30. között zajlott.  A projekt kiemelt célja a környezettudatos magatartás és gondolkodásmód erősítése a tó környékén élő lakosok, illetve a vendégek körében. A kezdeményezés egyediségét az adta, hogy a civil, az önkormányzati és az állami szervezetek képviselő fogtak össze a tisztább tóért.

A projekt sikeres indítását követően a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzati Hivatal a projekt 2.ütemére vonatkozó támogatási kérelmet nyújtott be a Földművelésügyi Minisztériumhoz. Dr.Fazekas Sándor miniszter úr támogató döntését követően a Tiszta tó a Tisza-tó projekt újabb szakasza kezdődött el.
A 2. ütem időtartama: 2017. április 01 – június 30. Megítélt támogatás: 12.000.000 Ft. Támogatási intenzitás: 100%.  


A projekt keretében megvalósított tevékenység részletezése

  1. Környezettudatos szemléletformálás marketing akciókkal, kampányokkal

 

Közösségi média kampány

A projekt kiemelt célja a környezettudatos szemléletformálás és gondolkodásmód erősítése. A projekt  szempontjából tehát elsődleges és másodlagos kommunikációs célcsoportként azonosítható a 6 – 24 és a 25-45 év közötti korosztály. Az ő megszólításukra a leghatékonyabb kommunikációs felületet a közösségi oldalak jelentik, melyek a projekt első ütemében létre is jöttek a Facebookon, Instagramon, Twitteren és a Youtube-on. Figyelembe véve a hazai média fogyasztói/felhasználói szokásokat, jelen kampány elsődleges felületeként a tavalyi évben létrehozott www.facebook.com/tiszta.to.a.tisza.to közösségi oldalt használtuk. A kampány során folyamatos volt a tartalomgyártás az oldalon, melynek része volt:

  • a projekt során megvalósult rendezvényekkel, illetve a Tisza-tó térségével összefüggÅ‘ hírek posztolása, megosztása;
  • fényképgaléria készítése;
  • a nagyobb jelentÅ‘ségű események posztjainak hirdetése;
  • élÅ‘ közvetítés (záró sajtótájékoztató).

 

A média kampány sorából kiemelkedik:  
 

  • a Tisza-tó kabalafigurájának névadó pályázata

A játék során a közösségi médiafelületeken, honlapokon történő intenzív megjelenésnek köszönhetően 246 pályázótól 220 névjavaslat érkezett. A figura a zsűri 2017. július 7-ei eredményhirdetése alapján a Sulyom Sára nevet kapta.   

A kampány eredménye:

  • dinamikusan nÅ‘tt a projekt Facebook oldal kedvelÅ‘inek száma 850 → 1104 (az oldal hirdetése nélkül);
  • az egyes posztok elérése meghaladta a 30 ezret (célzott  hirdetésekkel);
  • A Tiszta tó a Tisza-tó projekt híreinek összes elérése meghaladta a 100 ezres nagyságrendet;
  • elkészült a figurát népszerűsítÅ‘ kisfilm: https://www.youtube.com/watch?v=7BzJzmK9QdM, mely közel 200 megtekintésnél jár.

 

  • A 2. ütem során kihelyezett szelektív hulladékgyűjtÅ‘ edények helyének megismertetését célzó kampány

A kampány során a közösségi média felületek mellett egyéb média megjelenések generálása is előtérbe került, különösen az írott és elektronikus sajtóban zajlott folyamatos híradás.

A teljesség igénye nélkül íme néhány média megjelenés:

http://alfoldhir.hu/2017/06/tiszta-to-a-tisza-to-projekt/

http://www.heol.hu/heves/kozelet/junius-vegeig-varjak-az-otleteket-732460/

www.facebook.com/komposztlap (2 megosztás, június 22. és június 28.)

https://www.facebook.com/pg/jnszm/photos/?tab=album&album_id=1545673115465022

 http://www.szoljon.hu/jasz-nagykun-szolnok/kozelet/terkep-is-keszult-a-tiszta-tisza-torol-734518/

http://www.szolnoktv.hu/hirek/?article_hid=44659

http://www.szolnoktv.hu/hirek/?article_hid=44648

http://www.jnszm.hu/?f=1&p=1&n=2373

http://iszolnok.hu/2017/06/28/bovult-a-szelektiv-hulladekgyujtok-szama-a-tisza-tonal/

http://www.szoljon.hu/jasz-nagykun-szolnok/kozelet/bovult-a-szelektiv-hulladekgyujtok-szama-a-tisza-tonal-734322/

 

2. Marketing eszközök

           

A projekt keretében a 2. ütem során is készültek arculati elemekkel ellátott marketing eszközök, melyek reklámhordozóként, ajándéktárgyként kerülnek, kerültek felhasználásra megvalósított rendezvényeken, illetve ezen túlmenően a Tisza-tó térségében megvalósított nagyobb látogatottságú programokon ( Tisza-tó Napja rendezvénysorozat programjai, Tiszta tó a Tisza-tó környezetvédelmi konferencia és Tisza-tavi Polgármester Találkozó, Turisztikai konferencia & Öko Art Show, Tiszafüredi Halasnapok, Természet Operaháza – Tisza-tavi Fesztivál, sajtótájékoztatók, Tisza-tó kabalafigura névadó pályázatának díjazása ).

A 2. ütem keretében az alábbi marketing eszközök beszerzése valósult meg:

  • 300 db fehér és zöld színű toll ( ld. fenti fényképen és  kézzel fogható formában is  beküldve);
  • 100 db fehér színű baseball sapka ( ld. fenti fényképen és  kézzel fogható formában is  beküldve); 
  • 120 db, nÅ‘i, férfi szabású és gyermek méretű fehér színű póló ( ld. fenti fényképen és  kézzel fogható formában is  beküldve);  
  • 40 db logóval ellátott 8 GB-os pendrive ( ld. fenti fényképen és kézzel fogható formában beküldve); 

Az elkészült termékek minden esetben tartalmazzák a Tiszta tó a Tisza-tó projekt logóját és a rendelkezésre álló felület függvényében a projekt szlogenjét is ( Itt több dobásod van – Szelektálj a Tisza-tóért!) .

 

Rendezvényszervezés

 

  1. Tiszta tó a Tisza-tó környezetvédelmi konferencia és Tisza-tavi Polgármesterek Találkozója – Tiszaderzs, 2017. május 27.

 

A Tiszta tó a Tisza-tó 2.üteme keretében Tiszaderzs adott otthont a Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter úr fővédnöksége és személyes részvétele mellett zajlott, a projekt nevét viselő környezetvédelmi konferenciának és Tisza-tavi polgármester találkozónak.

Érdekes szakmai előadások hangzottak el, például a tiszai jégzajlásról, vagy Búsi Lajos úr részéről a Földművelésügyi Minisztérium hulladékgazdálkodás terén végzett szemléletformáló munkájáról, illetve a nemzeti parkok Tisza-tavi szerepéről, valamint a tó érdekében zajló szemléletformáló munkáról. A rendezvényen több elismerés is átadásra került, illetve újdonságként „Zöld Nagykövetet” kapott a Tisza-tó. Ez utóbbinak célja a tóért tevékenykedők és az érte tenni akarók közös gondolkodásának és fellépésének katalizátoraként munkálkodni a Tisza-tó egészségéért és hosszú távú fennmaradásáért.

A Tisza-tó Zöld Nagykövete Horváth Béla, a KÖTIVIZIG nyugalmazott műszaki igazgató-helyettese lett. Tisza-tó Régióért díjat kapott Szabó József református lelkész. Az Év Tisza-tavi Polgármestere Molnár János, Berekfürdő első számú vezetője lett. A rendezvényen fellépett a helyi Tavirózsa Népdalkör, valamint a Hortobágyi Nemzeti Park védjegyével ellátott termékek kiállítása és vására színesített a programot.

 

2. Tisza-tó Napja rendezvénysorozat

A nyári szezon beharangozását célzó Tisza-tó Napja rendezvénysorozat első alkalommal 2008-ban került megrendezésre a tó működtetésében és a szezon eredményes fenntartásában kiemelten érdekelt szervezetek – egykori Magyar Turizmus Zrt. Tisza-tavi Regionális Igazgatósága, Hortobágyi Nemzeti Park, Tiszai Vizirendészeti Kapitányság, Tisza-Tavi Sporthorgász Kft, Közép-Tiszai Vízügyi Igazgatóság - összefogásában. Már a tavalyi évben  a Tiszta tó a Tisza-tó projekt 1. üteme több programmal kapcsolódott a Tisza-tó Napja rendezvénysorozathoz. Ez a hagyomány idén is folytatódott.  

Idén május 10-16. között zajlott a rendezvénysorozat, melynek jegyében 2017-ben is volt horgászverseny, kerékpártúra, Tisza-tavi Ki Mit Tud? döntő, rendőrségi és lakossági tókerülő váltófutás, rendőrségi triatlon.

Ami idén újdonság volt, és teljes mértékben a projektnek köszönhetően valósulhatott meg, az a Tisza-tavi Turisztikai Konferencia & Öko Art Show kísérőrendezvény volt. Ez utóbbi rendezvényt mind a szakmai mind településvezetők részéről nagy érdeklődés kísérte, hiszen hiánypótló jellegű volt a térségben. Aktualitását az adta, hogy jelen beszámoló készítésekor tárgyalja a Kormány a Tisza-tó térségének – Debrecennel, Hajdúszoboszlóval és Hortobággyal együtt – a kiemelt turisztikai térséggé nyilvánítását. Az Öko Art Show része pedig egy, a művészeti és kreatív – színház, jelmeztervezés, ruha és kiegészítő tervezés - iparágakban az innovatív, környezettudatos gondolkodás jelenlétét mutatta be nagyon érdekes előadások, ruhabemutatók formájában. Ezen a rendezvényen debütált a Tisza-tó kabalafigurája is, melyhez kapcsolódóan névadó pályázat került meghirdetésre június 15-30. között.

A 2017. évi Tisza-tó Napja programsorozat rendezvényei:

Május 10. szerda

Tisza-tavi Közbiztonsági Koordinációs Bizottság nyitó ülése (zárt ülés)

Helyszín: Tisza-tavi Ökocentrum, Poroszló   

 

Május 11. csütörtök

Tisza-tavi horgászverseny

Helyszín: Tisza-tavi Sporthorgász KN Kft.telephelye

 

Május 12. péntek 

III. Rendőr Tisza-tavi Triatlon  

Versenyszámok: Sárkányhajó, lábtenisz, főzés.  Helyszín : Tiszafüred, kerékpáros pihenőpark és szabad strand

 

Május 13. szombat

VIP Kerékpártúra a környezettudatosság jegyében

Táv: 60 km.    

Útvonal: Tiszadorogma-Ároktő- Tiszacsege-Egyek -Tiszafüred- Tiszaszőlős-Tiszaderzs- Abádszalók – Kisköre Hallépcső

 

Május 15. hétfő

„Tisza-tavi Ki Mit Tud?” vetélkedő döntője

Helyszín: Kisköre, Hallépcső    

 

Május 16. kedd

Rendőrségi és lakossági futás, rajt: Tiszafüred, Albatrosz Kemping

Tókerülő futás általános iskolás fiatalok és rendvédelmi dolgozók részvételével.

 

KÍSÉRŐRENDEZVÉNY:

Május 30. kedd

Tisza-tavi turisztikai konferencia és szakmai műhelymunka

Kiemelt téma:  A Tisza-tó helye a Debrecen – Hajdúszoboszló – Hortobágy kiemelt turisztikai térségben. Délelőtt konferencia, délután szakmai műhelymunka  

Kísérő rendezvények: környezettudatos ékszertervezés, újrahasznosított termékekből divatbemutató  és kiállítás, a Tisza-tó életnagyságú kabalafigurájának bemutatása

Helyszín: Kisköre, Művelődési Ház

A Tisza-tó Napja rendezvénysorozathoz kapcsolódó dokumentumok ( programok, képek, előadások, a beszámoló mellékletében találhatóak. A Tisza-tó Napja rendezvénysorozat kapcsán összefoglaló kisfilm készült, mely megtekinthető ezen a linken: https://www.youtube.com/watch?v=OFCeUSD75Z8

 

3. Sajtótájékoztatók  

A kommunikációs tevékenység részeként a projekt megvalósítás ideje alatt fontos szerepet játszott, hogy a Tisza-tó térségében, illetve a tó által határolt megyékben élő lakosok tájékoztatást kapjanak a projekt előmeneteléről. Ennek kapcsán az alábbi sajtótájékoztatók  valósultak meg a projekttel összefüggésben:

 

  • A projekt indításával kapcsolatos sajtótájékoztató egybeesett a Tisza-tó Napja beharangozását célzó sajtótájékoztatóval, melyre 2017. május 8-án 11.00 órakor került sor Szolnokon, a Megyeháza Márvány termében. A tájékoztatót Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés, egyben a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács elnöke tartotta a Tisza-tó Napja társrendezÅ‘ szervei vezetÅ‘inek részvételével. A sajtótájékoztatón mintegy 30 fÅ‘ vett részt, az eseményt vendéglátás követte. Sajtó meghívását igazoló e-mail, fényképek jelen beszámoló melléklete.

 

Sajtótájékoztató a projekt indításáról – Szolnok, 2017. május 8.

 

  • A projekt 2. üteme keretében további további 24 helyszínre került ki 120 és 1100 literes szelektív hulladékgyűjtÅ‘ edény a Tisza-tó térségében. A kukák kihelyezésének megkezdésekor sajtótájékoztatót tartott Kovács Sándor 2017. június 15-én 11.00 órakor Tiszafüreden, az Albatrosz kikötÅ‘ben Újvári Imre,Tiszafüred polgármestere társaságában. A sajtótájékoztatót vendéglátás követett. A Sajtó meghívását igazoló e-mail, fényképek és a jelenléti ívrÅ‘l készített fénykép jelen beszámoló melléklete. Az eseményrÅ‘l szóló média megjelenések linkjei 2.1.1. pontban található.

 

    

120 és 1100 literes kukák kihelyezéséhez kapcsolódó sajtótájékoztató - Tiszafüred, 2017. június 15.

 

  • A projekt 2. ütemének zárásával, az elért eredményekkel és a Tisza-tó Zöld Nagykövetének jövÅ‘beni feladatának ismertetésével kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót 2017.június 27-én 10.00 órakor Szolnokon, a Tiszai Vízügyi Együttműködés Sétányán, a Tisza-Zagyva torkolatánál Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés és a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács elnöke és Horváth Béla, a Tisza-tó Zöld Nagykövete.  

 

 

  

Az eseményről élő Facebook bejelentkezés volt a projekt oldalán: www.facebook.com/tiszta.to.a.tisza.to

 

4. Szelektív hulladékgyűjtő edényzet kihelyezése és elszállítása

A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi) Igazgatóság és a Tisza-tó térségében illetékes hulladékgazdálkodási cég (NHSZ Tisza), valamint a strandokat és kikötőket üzemeltető cégek képviselőivel folytatott egyeztetéseket követően a projekt 1. ütemében mintegy 20 helyre került ki 3 színű 120 literes szelektív hulladékgyűjtő edényzet 2016. május 31-ig.

Az eltelt időszak tapasztalatait elemezve – a kihelyezett 120 literes edények 90%-a jó forgalmúnak és kihasználtságúnak bizonyult - a beérkezett visszajelzéseket, az új igényeket figyelembe véve az a döntés született, hogy tovább bővüljön a szelektív hulladékgyűjtő helyek száma, emellett növekedjen azok kapacitása. Ennek eredményeként további 23 helyszínre került ki kuka, valamint a 120 literes mellett 1100 literes kukák is kihelyezésre kerültek. A kukák ürítését az illetékes hulladékszolgáltató cég végzi.

A 2.ütem keretében elhelyezett hulladékgyűjtő edények listáját a lenti térkép szemlélteti, melyen az 1100 literes kukákat a fekete ikon jelzi.

 

Összegzés

A fenntartható fejlődés jegyében a környezettudatos szemlélet formálás erősítése és népszerűsítése, a környezettudatos magatartás forma elterjesztése különösen fontos és támogatásra méltó feladat, melynek felvállalását örömmel folytatta a projekt 2. ütemében is a  Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat a hivatalán keresztül hazánk egyik kiemelt turisztikai célterületén, a Tisza-tónál.

A projekt eredményességét és a megvalósított programok szakmai megalapozottságát jelzi a résztvevők magas száma, a szakemberek és a lakosok részéről érkezett pozitív visszajelzések. Fontos eredménynek tartjuk, hogy a környezettudatos gondolkodást elősegítése érdekében a

Tisza-tó körül a projektnek köszönhetően idén nyártól már mintegy 100 szelektív hulladékgyűjtő edény került kihelyezésre és azok folyamatos ürítése is biztosított. Szintén fontos eredmény, hogy a projekt lassan márkanévvé kezd válni a térségben, egyre többen ismerik és jelent garanciát és minőséget a rendezvények, programok sorában. 

Ezért is szeretnénk megnyerni a Földművelésügyi Minisztérium további támogatását a megkezdett munka folytatásához, a 3. ütem során célunk az együttműködői kör további bővítése, a környezettudatos szemlélet erősítése, a „Zöld Nagykövet” munkájának tartalommal való feltöltése, a Tisza-tó fejlődését szolgáló szakmai programok és rendezvények megvalósítása.

 Â